2011. április 28., csütörtök

Megtáncoltattak

A szó szoros értelmében. Holnap lesz a Tánc világnapja. Ebből az alkalomból, már évek óta táncgálát rendezünk, ahol a művészeti iskolások bemutathatják, mit tanultak egész évben, illetve egy táncos csak megünnepli a tánc napját! Több mint 100 gyerek lépett a színpadra, mivel szeptember óta öt osztály tanulja órarendbe beépítve a néptánc alapjait. A viseletek előkészítése, öltöztetés többnyire az én feladatom, mivel más nem ért hozzá. Hát mit mondjak...! Ennyi kislányt felöltöztetni rendesen és szépen, szinte lehetetlen feladat. A tanító nénikkel, anyukákkal bírkóztunk is keményen a szoknyákkal, szalagokkal. De a végére összeállt a dolok, csak egy-két szoknya, ing lógótt. Tanár bácsi nagyon jó koreográfiákat tanított, és készített minden csoportról egy képes összeállítást is, amit kivetítőn nézhettek meg a szülők a produkciók előtt.
Viktor - tanár bácsi (akkor volt az utánpótlás csoportban, amikor én még táncoltam) - kitalálta, hogy táncoljunk mi is, vagyis én is, ne csak ő szólózzon. Én a Nyírség 30 éves műsorán táncoltam utoljára, jó pár éve. (Azóta már volt 35. is.) Tegnap az első próba után meghaltam, nem kaptam levegőt meg minden. Legjobban attól akadtam ki, hogy kb. három perc tánc után teljes k.o. van. Ma pedig nagyon izgultam, mert engem még itt nem láttak így táncolni. Sem a gyerekek, sem a szülők! Jó volt!! Nem annyira a tánc, inkább az érzés. ( Bár az ismerősök azt mondták, hogy hú, meg ha, de én tudom az igazat.) És már nem is fáradtam el annyira! Szóval jó volt! Még vigyorgok magamban egy kicsit...

A Nyírség 1987- es felvételt találtam a Mezőségi Táncokról. Ez egy olyan ősrégi felvétel, hogy hűha. Én is volta Frankfurtban akkor, de itt éppen nem táncolok. De ma mezőségit táncoltunk . :)




Tipitá

2011. április 25., hétfő

Locsolóvers

Repedeznek a kősziklák, szörnyen repedeznek
A Krisztus véréről sokan megemlékeznek.
Ma van húsvét napja, második hajnala
Ma szoktak járni az ifjúk táborba.
Kelj fel kislány, kelj fel cifra nyoszolyádból,
Add ki a pár hímest arany kis kaskádból.
Add ki hát szaporán, ne késsünk soká,
Hogy a mi seregünk is mehessen tovább!
A hímest elvárom, szívemből kívánom!


Berecz János, Nagyhalász

2011. április 22., péntek

Sárga túró

Gyermekkoromban gyakran készítettünk sárga túrót, aztán sokáig nem. Két éve a Barátnő című magazinban ráakadtam a receptre, és azóta készítem, mert nagyon szeretjük. Itt Halászban nem nagyon ismerik, aki csinálja az más vidékről származik! :)

A recept: 1 liter tej, 10 tojás, cukor ízlés szerint (kb. 4 kanállal tettem bele), só, mazsola, 1 vanília cukor, fahéj. A tejet felteszem főni. Amikor már jó meleg, beleteszem a többi hozzávalót. A tojásokat egy kicsit fel kell verni. Állandó kevergetés mellet addig főzzük, amíg a tojások a tejjel túróvá nem állnak össze.
Ilyen lesz:


Ekkor előveszünk egy túrószacskót! A recept szerint. Én egy tiszta konyharuhával oldom meg a feladatot.
Mutatom a képeket, mert úgy érthetőbb, mintha leírnám.:)









Tapasztalatok:
- a konyharuha nem engedi át rögtön a levet, így mindenfelé folyhat!! Lehet, hogy ha bevizezzük, akkor, rögtön átfolyik rajta a lé. (Ez most jutott az eszembe, még nem próbáltam.)
- azbeszt kezűek előnyben! A gömböc bizony forró, de össze kell kötözni és egy kicsit megnyomkodni. A kötözés könnyebb, ha van még két plusz kéz!

Megvárjuk amíg kicsöpög minden felesleges nedvesség és kihűl. A végeredmény pedig:


Nagyon finom!! Egy baja van, gyorsan elfogy!

Tegnap tudtam venni medvehagymát!!! Az egyik nagyáruházban. Nem akartam hinni a szememnek! Végre megkóstólhattam. Jó!! Főztem belőle levest. Finom volt!

A Bartátnő című magazinról még egy gondolat. Nem tudom, hogy ismeri-e valaki. Az édesanyám lapja volt a múlt században! Nem is itthon jelent meg, hanem Csehszlovákiában, de magyarul. Volt benne divat(!!) kötés, horgolás, növényápolás, lelki tanácsadás (Az anyagiak szerepe a házasságban), lakáskultúra, hasznos tanácsok és nagyon-nagyon jó receptek! Nem rég megtaláltam otthon a szépen összerendezett, kötözött újságokat és elhoztam magammal. Akkor átbogarásztam mindet. Jó kortükör a 70-es évekről. Emlékszem, hogy édesanya nagyon szerette olvasgatni. :) Én a recepteket használom, mert azok jók. Egyszerűek, praktikusak.



       Szép húsvétot kívánok mindenkinek!

Tipitá

2011. április 21., csütörtök

Döngicsélés és zümmögés - Kerti örömök 3.

" Egy napon, mikor kint sétált az erdőben, egy tisztásra ért, és a tisztás közepén állt egy jókora tölgy, és a tölgy koronájából hangos döngicsélés és zümmögés ütötte meg a fülét.
 Micimackó letelepedett a fa alá; mancsai közé fogta a fejét, és gondolkozni kezdett.
 Így kezdte: " Ez a döngicsélés jelent valamit. Olyan nincs, hogy csak döngicsélés van meg zümmögés, és az nem jelent semmit. Ha döngicsélés van meg zümmögés, akkor ez azt jelenti, hogy valaki vagy valami döngicsél, illetve zümmög, és amennyire az én műveltségemből futja, az egyetlen elképzelhető ok, ami valakit döngicsélésre indíthat, abban a tényben leli magyarázatát, hogy az illető egy méhecske."

Nálunk nincs tölgyfa, de vannak gyümölcsfák, ahol nagy-nagy döngicsélés és zümmögés van állandóan. Így eszembe jutott Micimackó! :) A döngicsélésnek nagyon örülök, mert hát ugye jó lenne sok-sok gyümölcs!

A cseresznyefám:


A meggy-cseresznye. Igazából a kettő közötti valamilyen átmenet, de nagyon finom.



Tudom, hogy ezek a képek a Dunántúlon már megvoltak, de nálunk most van teljes virágpompa. Bizony-bizony. Kicsiny országunkban is ilyen különbségek vannak.

A virágaim:






Ugye milyen szépek?
Megtörtént az első "betakarítás" is. A gyógynövényesből levágtam a metélőhagymát. Egy részét a fagyasztóba tettem, egyet pedig megszárítottam. Két napig kellemes hagymaillat volt a lakásban. :) Még ezt nem csináltam sosem, de remélem jó lesz. 
Szép idő van, tehát irány a kert! (Szabadságon vagyok!!!!)

Szép napot mindenkinek!
Tipitá




2011. április 19., kedd

Nyaralás...

Hol van az még?! Kérdezheti, mondhatja bárki. Joggal. Mert tényleg sokára lesz még július 26-a. Akkor megyünk ide. Ezt a csodálatos helyet Krisztina blogján találtam. Szerelem első látásra. Az Azzurro szobát szerettem volna, de az sajnos abban az időpontban foglalt, így "maradt" az Argento. Talán kibirom ott is!:)))
Nagyon várom, hogy ott legyünk! Addig még sok munka van és sok minden fog történni, de olyan jó vágyakozni!

További szép napot!

Tipitá

2011. április 18., hétfő

Játék!

Játék húsvéti tojásokért! Itt!


Testvérek

Tegnap egész nap takarítottam. Volt egy kis lelkiismeretfurdalásom, mert virágvasárnap volt, de nem tudtam másképp megoldani. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy a dologtiltó napokat nem a dolgozó nőknek találták ki. Ez megnyugtat.
Este, összeraktam egy oldalt, hogy a Yabo kihívásra még odaérjen. Azért napközben már festegettem a söröskupakot, hogy szépen száradjon minden. Félkész állapotban rátettem véletlenül egy borítékot, ami leszedte az összes festéket. A végeredmény nekem nagyon tetszik! Megint gólyás képet választottam, mert a testvérek volt a téma a kihíváson, és ez a kép pont kapóra jött.
A 2008-as fészekaljból két fióka van a képen, hogy pontosan kik azt nem tudom. De nagyon szépek!!! Természetesen ezt is Nagy Karcsi fotózta!



Egy közeli a söröskupakról:





Azt hiszem nem ez az utolsó gólyás képem, mert még van fotó bőven. Bár Karcsi véleményét még nem ismerem! :)

Szép hetet kívánok mindenkinek!

Tipitá

2011. április 15., péntek

Halász és Harmat

Sikerült egy újabb oldalt összehoznom, bár nem vagyok maximálisan elégedett vele. A fotót Nagy Karcsi készítette, és szerintem már nagyon kiváncsi, hogy mi is az a scrapbook.
A betűk lehettek volna nagyobbak, vagy más, lehet, hogy le fogom cserélni. Azért igyekeztem ezzel az oldallal, hogy a Mint a régi szép időkben kihívásra beférjen. (Éjfélkor jár le a határidő.)
Az oldalon a most festett csipkéimet használtam.:)


Az új tojó névadásának szavazása is mindjárt lejár. De azt hiszem már eldőlt, mert a Hajnal név nagyon magasan vezet.

Tipitá

Újabb tojások

Készültek berzselt tojások is, mutatok hármat. Ezek a legszebbek. A négylevelű lóherét véletlenül szedtem. Amikor már a tojásra tettem, akkor vettem észre.
A hagymahéj levét pedig felhasználtam még csipke festésre is. Nagyon jó lett a színük. Mondjuk eredetiben is jó, de ezt ki kellett próbálnom, meg van amikor ilyen színűre vágyom.


                               



Egy kicsit megkésve üdvözlöm új olvasómat :), és a következő képet neki küldöm a hímzőfonalakról. Van más színű is, pirosak, barnák, de bocsi, nem tudtam reggel többet előrámolni és fotózni. ( Kicsit el vagyok havazva.) Meg gombolyagosak is. A csipkék eredeti színe fehér, ekrü (azt hiszem így hívják :)).





 Sok-sok meleggel kívánok nektek napsütéses hétvégét!

Tipitá

2011. április 14., csütörtök

Rohan az idő...

Énekelte Koncz Zsuzsa kedden este a koncerten. Bár rajta ez nem nagyon látszik! El sem hiszem, hogy hány éves. Nemrég jelent meg a 37.(!!) albuma és már aranylemez is!
Énekelt nagyon régi számokat, nem olyan régieket és az új albumról is. Mindegyik nagyon jó volt! (Egyedül a Kárpáthyék lányát hiányoltam.) És nagyon-nagyon aktuális!! Közel két órát énekelt, "ugrált" végig. Az, hogy állva tapsolt a közönség a végén hosszú percekig, nekünk természetes volt, mert nagyon megérdemli. Bár ez nem is jó szó... Neki pedig nagyon jól esett. Ezt láttam az arcán!

Jó volt vele énekelni, feltöltődtem!





(Ez a lemez nekem is megvan, meg még egy-kettő.:))

Tipitá

2011. április 11., hétfő

A kis kuktám

Tegnap kuglófot sütöttem. Marci segített! :)






Azért nem csak ebben segített!
Ő fogta a robotgépet is! A mazsola adagolását  minőségi ellenőrként is csodálatosan végezte! :))


Holnap Koncz Zsuzsa koncertre megyek! Szerintem jó lesz!!! :)

Tipitá

2011. április 9., szombat

Hímes tojások

Elkészültek a hímes tojások. Bár nagypénteken szokás a hímes tojásokat festeni, az enyémek már készen vannak. Többek között azért, mert ma a játszóházban meg akartam mutatni. Évek óta szatmári aranyozott és berzselt tojásokat készítek hagymahéjjal színezve. Nekem ezek a legszebbek, és rengeteg fotót, cikket megnéztem, olvastam, mindig ide térek vissza. A szatmári tojásokkal jó pár éve a sóstói múzeumfaluban ismerkedtem meg. Bár én szatmári lány vagyok, gyerekkoromban sosem láttam ilyet. Egy húsvét előtti alkotó napon tanította egy fiatal lány ezt a technikát és mintákat. Ő pedig a nagymamájától tanulta.

Én így készítem:

Egy nagy fazékba berakom a tojásokat, jó sok hagymahéjat, felöntöm vízzel és kb egy fél óráig főzöm. A vörös- és lilahagyma héját én együtt szoktam használni, mert akkor még sötétebb árnyalatot ad. A hagymahéjat kb. egy óra múlva kiszedem, de a tojásokat csak másnap, mert a szép sötéteket szeretem. Az évek alatt azt is megfigyeltem, hogy az eleve barna héjú tojásokat szebben lehet festeni, mint a fehéreket. De ez sem 100%, van olyan tojás, ami bármeddig áll a festékben,  nem fogja be a szín.
A viaszozáshoz írókát használok, amit alufóliából és hurkapálcikából készítek el. (Most olvastam a neten a libatollat, jövőre lehet, hogy kipróbálom.) Méhviaszt olvasztok meg, mert a "tanítóm" azt mondta, hogy az aranypor abba ragad bele. Ráírom a mintát, aztán jöhet az aranyozás. Ezt az aranyport nagyon-nagyon régen vettem egy háztartási boltban, de még vagy tíz évig elég lesz.
És ilyenek lesznek:



A minták között van hagyományos, pl. amelyik alul felül arany, vagy amelyiken a nap minta van.
A többi pedig "önálló" kreáció.






Azért persze lehetne sokkal szebb is, de mondjuk, ha évente nemcsak tizet-huszat készítenék, hanem többet, biztos jobban menne az íróka használata.

Így alkottak a gyerekek:



Mostantól Nyúl Úr vigyáz az "aranytojásokra"! :)





Jó húsvéti készülődést!

Tipitá



2011. április 8., péntek

Gólyanevek

Kiválasztottuk a tíz nevet, 132 közül.
Íme:  
  • Csepke
  • Csermely
  • Fátyol
  • Hajnal
  • Hanga
  • Hargita
  • Hélia
  • Holdvirág
  • Kikelet
  • Tavasz
Én a Hajnalt, a Hangát és a Csepkét választottam. Mindenkinek két javaslata volt, plusz egy, ha azonosság volt. Így alakult ki a lista. 
Április 15-ig lehet szavazni itt, és megnézhetitek, hogy milyen gólyás rendezvények voltak tavaly nálunk!

Szép hétvégét!
Tipitá


2011. április 6., szerda

A kacsa story

   Hétfőn este már éppen a lefekvéshez készülődtem, amikor egy nagy pukkanást hallottam, majd valami fényesség volt, aztán minden elsötétült. Nemcsak a házban, hanem az utcán sőt a környéken is elment az áram. Már éppen kezdtem gyufa után tapogatózni, amikor ismét világos lett. J azt mondta, hogy szerinte valami nekiment a vezetéknek és rövidre zárta, azért volt az áramszünet. Ki is ment, hogy körülnézzen. Talált az utcán egy vadkacsát, ő volt a "bűnös", de szegény meg is döglött. Én az erkélyről követtem az eseményeket, amikor meghallottam, hogy valami motoszkál a sarokban. Enyhe infarktus, majd visszahúzódtam. A vadkacsa párja, a tojó landolt nálunk. Valószínüleg ő is borzalmasan megijedt, ezért nem is zavartuk. Reggelre már nem volt ott, el tudott repülni.
Ennyi a story. Aznap éjszaka alig aludtam, mert később beindult a szél, és ha éjszaka fúj a szél általában nem tudok aludni, meg eszembe jutott a szegény állat. ( Hétfőn a kertészkedés mellett letakarítottam az erkélyt is, kihordtam a virágokat stb. Csak egy virágot tört össze a kacsa.:))

Nektek van hasonló esetetek?

Nemsokára írom a gólya neveket!

Tipitá

2011. április 4., hétfő

Kerti örömök 2.

Kertem virágai:



A százszorszép az udvaron mindenütt van. Fűnyíráskor kerülgetem a töveket! Macerás, de megéri. Majd holnap kerül erre sor, ha beindul a fűnyíró. Többszöri nekifutásra sikerült egy ágyást felásnom, érzi is a derekam, de jó testmozgás volt.  Ma este még megtervezem, hogy mit hova vetek, aztán holnap a tettek mezejére lépek. Este már a férfierő és gép is segített a kert rendbetételében. Lassan, de biztosan haladok.

Szép hetet!
Tipitá