Ti vagytok úgy, hogy rossz napotok van, vagy inkább rossz kedvetek, és egyszer csak elkezditek magatokat sajnálni. És ebben az önsajnálatban egyre lejebb és lejebb kerültök, ami igazából jól is esik. Aztán amikor jól kisajnáltátok magatokat, kisüt a nap az alagút végén és új lendülettel folytatódik minden.
Hát én most valahogy így vagyok ezekben a napokban. Egy kicsit több munka van: két hétvégén két nagy rendezvény, szerveződik a gólyafesztivál, közben állandóan piszkálnak innen-onnan. Érdekes pletykákat hallok, ami el is éri a célját: befészkeli magát az ember gondolataiba. A legrosszabb, hogy nem tudom megvédeni magam, ami felbosszant és ez csak fokozza a lehangolódást. Hmmm...
Ma gyalogoltam min. 2 km-t, a város egyik végéből a másikba (lehet, hogy több volt), és közben jól kigondolkoztam magam. Az önsajnálat legaljáról indultam, aztán pedig kitaláltam, pontosabban továbbfejlesztettem egy programot, amit már két éve dédelgetek.
Minden megoldódik, mert ez a dolgok rendje!! Ráadásul ma azt mondták nekem, hogy le vagyok fogyva!!!!!!!!!!!!!! Ami azét nem igaz, de nagyon jól esett!! Egy hete elméletileg
Jovi diétán vagyok. Azért csak elméletileg, mert főzni aztán abszolút nincs időm. De nem eszek fehér kenyeret csak teljes kiőrlésűt, vagy rozsosat, nem eszek semmilyen fornettit, pedig nagyon szeretem és rengeteg salátát falok. Ez utóbbit a kertből.:) De az is biztos, hogy ma reggel már 72 alatt volt a mérleg, ami igencsak régen volt! (Hétvégén apukámhoz megyünk, na ott nem lehet diétázni, így valami biztos visszajön!)
Ajánlom Jovi honlapját mindenkinek, mert jó receptek vannak rajta, hasznos tanácsokat ad!
Este már egy tál epret tudtam szedni, meg enni:)), így tényleg jól végződik a nap!
Gólyafesztivál ügyben
itt találtok mindent! Több felhívásunk van: rajzverseny, mesemondó, irodalmi stb., stb. Anyukák, nagymamák figyelmébe ajánlom:)).
Ennyit mára! Minden jót! Tipitá