2011. február 28., hétfő

Özsömér alszik

A srap.hu havi vázlatkihívására készítettem ezt az oldalt a cicámról.

                                 

Már régóta tervezem, hogy megszkreppelem Özsit is. A napokban előkerült az asztalfiókos kép. 2006-ban készült, amikor beköltöztünk a házba. Éppen befejeződtek a felújítások és már sok mindent el is pakoltam. Emlékszem, a volt csoporttársaimat vártam, amikor Özsi belógott. Tudtam, hogy bejött, de amikor mentem megkeresni, nem volt sehol sem. Kb. egy óráig kutattam, többször végigjártam a házat, jó nagy, és sehol sem találtam. Nem is tudom, hogy vettem észre az asztalban. Az egyik fiók még nem volt a helyén, oda mászott be, és mint aki jól végezte dolgát, békésen aludt.


Legtöbb képet alvás közben készítem Özsiről, mert ugye akkor nem mozog, illetve lehetetlen testhelyzeteket tud felvenni. Sajnos a "félig fejjel lelógó alvó macska"-kép nem látszik rendesen, de higgyétek el, tényleg így aludt! Természetesen az asztal közepén!



A kihívásra éppen odaértem éjfél előtt! Ezek a határidők!!:)

Tipitá

Ui.: Remélem észrevettétek Özsike cicás fekvőalkalmatosságát? Azért az ottvan!! (Nem is tudom, hogy mi ennek a neve, mert nem takaró, hiszen nem takarózik vele. Ezen alszik, amikor télen bejön esténként. Evés után besétál a szobába, elfoglalja a helyét a lábamnál, szertartásosan megmosakszik, majd bevágja a szunyát! Néha álmodik is! Amikor kialudta magát felkel odasétál az ajtóhoz és nyávog, hogy kimenne. Az én cicám!:))


2011. február 25., péntek

Levelet kaptam

Ezek a kincsek voltak benne:


A scrap.hu Mint a régi szép időkben kihívásán már másodjára kedvezett nekem a szerencse. Most a Téli csipke képemet küldtem és ezeket kaptam cserébe!!!
A hópelyheket Andi horgolta, aki különben mindent meghorgol, amit kigondol. Mondjuk Süsüs mellényt, papucsokat, szerencsemanót, dínót, kutyust, fenyőfát, kalózhajót, hogy csak a legegyszerűbbeket említsem! :) (Csak így zárójelben jegyzem meg, hogy hópehelyből, hála Holle anyónak, rengeteget kaptam az utóbbi két napon, de ennek a hétnek legalább nagyon-nagyon örülök!) Kaptam még nagyon szép bordó csipkeszalagot, meg szivecskéset, filc állatokat stb, stb. A szögletes gombok szenzációsak!
Drága Adrienn és Andi, nagyon szépen köszönöm itt is!


Más!
Jovi játékra hív, mert elérte, sőt már meg is haladta a 3000 látogatót. Ezekből a szappanokból fog sorsolni:



Látogassatok el hozzá a játék feltételeiért! A szappanokról a Holdnővér szappan blogon lehet olvasni!

Havazásmentes hétvégét kívánok mindenkinek!
Tipitá

2011. február 24., csütörtök

Játék dobozokért

Játékot találtam Melinda blogján. Ez a nyeremény!



Jégtörő Mátyás nemhogy jeget tört volna, havazást hozott!  Brrrr!!! Most már én is azt mondom, hogy hagyjunk jövőre is!! Tavaszt akarok!!

Tipitá

2011. február 21., hétfő

Blog candy Rékánál


Réka szépséges ajándékot fog kisorsolni! Aki szeretné, hagyjon nála egy üzenetet és tegye ki a blogjára! Én megtettem, mert szeretném!!


2011. február 20., vasárnap

Szerelem

Tegnap este scrap-chat volt a scrap.hu.-n. Beszélgetünk, egymással és egymás mellett, alkotunk, félreértünk, nevetünk hangosan, nálunk zeng a ház, zenét ajánlunk egymásnak, majd meg is hallgatjuk, szóval nagyon jó buli. Szeretem ezeket az órákat, főleg azért, mert a szkreppes lányok nagy része Pesten él, ők találkoznak is. Én a nagy távolság miatt kimaradok ezekből, marad a chat és a tábor. (Amit remélem hamarosan szerveznek, mert nagyon mennék...) Tegnap este Veka vezényelt, ez lett belőle:


A kép 2005-ben vagy 2006-ban készült, még az előző lakhelyünk udvarán, a kis kocsink vásárlása után. Szerintem J. barátja készítette a képet, pontosan nem tudom. A komment helye még üres, éjszaka már volt egy-két gondolatom, de elfelejtettem :(
Egy közeli:


A drótszívet én készítettem a kazán fűtőszálából, vagy valami ilyesmiből. A varrás kicsit ferde(!!), de 11 óra körül jött az instrukció, hogy varrjuk körbe a lapot! 1. hadilábon állok a varrással, a hímzés az más. 2. a varrógép dobozban van, tehát előszedni nagyobb macera, mint kézzel varrni. 3. azt se tudtam, milyen cérnát fogjak meg. Aztán ez az érdekes színű akadt a kezembe és el volt döntve a dolog.
A címet J. adta, mert lövésem se volt, mi legyen a pasis oldalhoz, de bejön! :)

Szép estét!
Tipitá

2011. február 19., szombat

Tavaszváró koszorú

Ma ilyet alkottunk a játszóházban:


Ezt én készítettem, meg ezt is, amit már ki is tettem a nappaliban:


Az ötlet innen, meg innen. Még valószínüleg készítek, mert ajándék is lesz belőle.
Marci is készített két koszorút, egyet az oviba és egyet anyának. Válogatta a virágokat és ragasztott is. Böbének és Zsöninek is akart egyet-egyet, ők a kutyusok, de erről lebeszéltem.



Ez a papír virág olyan egyszerű és nagyon szép dolgot lehet kihozni belőle. Mindenkinek tetszett, szépeket alkottak!
(Én egy hétig virágot vágtam :(, de megérte!)

Tipitá

PIF játék




A játékszabályoknak megfelelően én is játszani hívlak Benneteket!
Én Bebinél-nél jelentkeztem!
A szabályokról:
1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, amit én készítek. Az ajándékot az elkövetkezendő 365 napon belül juttatom el az első 3 jelentkezőnek.
3. A "nyertesek" kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukban és a fent írtak szerint ők is továbbviszik. (Csak ebben az esetben jár az ajándék tőlem!)

2011. február 17., csütörtök

Méregtelenítsünk!

Ezt a diéta-receptet nagyon régen a kozmetikusomtól kaptam, ő pedig szakembertől. Én minden tavasszal megcsinálom, csak egy hetet méregtelenítés miatt. Ki lehet bírni, persze kitartás kell hozzá, mint minden fogyókúrához. Az biztos, hogy ezt követően kevesebbet eszik az ember, egy ideig, mert hozzászokott az egy hét alatt. Azt, hogy mennyit lehet vele fogyni, nem tudom, mert sose mértem pont akkor magam. (Igazából az utóbbi években nem is szoktam mérni magam.)
Íme a recept:

15 napra a Level Klinika sikeres diétája

Reggeli: minden napra: 1 narancs, 2 kétszersült, 1 csésze kávé vagy tea (szaharinnal) (Én a teát üresen iszom, a kávét cukorral, mert a szaharin sem egészséges.)

1.nap Ebéd: 1 narancs, 1 tojás, 1 tejföl, 2 kétszersült, 1 csésze kávé vagy tea
         Vacsora: 2 paradicsom, 1/2 fejessaláta, 2 tojás, 2 kétszersült. 1/2 tejföl

2.nap Ebéd: 1 narancs, 1 tojás, 1 tejföl, 2 kétszersült
        Vacsora:6 dkg tatár (ezt párizsival helyettesítem, mert egyszerűbb),1 paradicsom, 1 narancs,1 kétszersült, 1 csésze tea vagy kávé, 1/2 tejföl

3. nap Ebéd: 1 narancs, 1 tojás, 1 fejessaláta, 1 tejföl
          Vacsora: 3 szelet párizsi, 1 narancs, 1 kétszersült, 1 csésze tea vagy kávé, 1/2 tejföl

4. nap Ebéd: 12,5 dkg túró, 1 paradicsom,1 csemegeuborka, 1 kétszersült
          Vacsora: 6 dkg tatár, 2 paradicsom, 1 alma, 1 kétszersült

5. nap Ebéd: 20 dkg gépsonka, 1 paradicsom,1 kétszersült
           Vacsora: 25 dkg zöldség(vízben főtt), 1 tojás, 1 paradicsom

A diéta után minden hétfőn: Reggelire: 1 pohár citromos víz,
                                              Ebédre: 1 alma, 1 kétszersült
                                              Vacsorára: 1 tojás, 1 paradicsom, 1 kétszersült.
Az ötödik nap után 2-5 kg-os fogyás tapasztalható. A diéta 1-3-szor ismételhető. A 15. napig 20 kg-os fogyás tapasztalható, és a fogyás marad abban az esetben, ha minden hétfőn a hétfői diétát betartjuk.

Ennyi. A tojás az természetesen főtt. A tejfölt joghurttal szoktam helyettesíteni, bár a tejföl laktatóbb és jobb az íze is, mint a natur joghurnak. De ki mit szeret. (Az jó buli, amikor három szelet párizsit kérünk a boltba!!) Egész nap több folyadékot iszom, mint amennyi az étkezésekhez be van írva. Tapasztalat, hogy ha éhesek vagyunk, akkor szép lassan, komótosan,jobban megrágva kell elfogyasztani a kiporciózott kaját, mert talán tovább érezzük magunkat jól lakottnak. Persze az is igaz, hogy mindig így kellene enni. Egyik, másik adag elég jelentősnek tűni, ez így is van. Azt van amikor kétszerre eszem meg, így jobban ki lehet bírni az "éhezést" is. Egy nagy problémám van az egésszel: tavasszal ugye nem lehet normális paradicsomot kapni, mert nem tersem meg.:(

Aki hozzákezd, annak sok sikert!
Tipitá

2011. február 16., szerda

Özsömér

Bemutatom Özsömért! Már írtam, hogy ő a cicám, itt lehet róla bővebben olvasni. De fotót még nem mutattam.
Na, itt van az egyik kedvenc képem!


A drága a teraszról néz befelé, mert várja a kaját. Kb. tavalyi a kép. Imádom, ahogyan a tulipánok között befigyel. A képről még a jó idő is eszembe jut, amit már Özsi is nagyon érez, mert csak enni jár haza.

Szép estét!
Tipitá

Blog candy

Anne blog candyja:



Ilyen blog-candyn még nem vettem részt, de most próbát teszek, mert ezt a nyereményt nagyon elfogadnám!

2011. február 15., kedd

Csíráztatás

Sok-sok évvel ezelőtt vettem csíráztató tálakat. Természetesen azzal a céllal, hogy csíráztatok magvakat, aztán egészségesen táplálkozom, stb. stb. A magvakat tavaly vettem meg... Múlt hét végén pedig előszedtem a tálkákat, elmostam, elolvastam az utasítást, tájékozódtam a neten és azóta már boldogan eszegetem a kis zöld növénykéket. A retek már ehető, a hagyma sokkal nehezebben csírázik, de már az is elkezdett. Nagyon finom salátába, vajas kenyérrel vagy bárhogy. Ja, meg jó vitaminforrás! Ajánlom mindenkinek!

A kezdetek



Már fogyasztható

A projekt beindulásához az utolsó lökést m adta meg, akinek itt is nagyon köszönöm!
Tipitá

2011. február 14., hétfő

Énekes-könyv







Éva nagyon szép fotókat készített egy könyvről (mindig csodálatosak a fotói). Írtam neki, hogy nekem is van egy hasonló, és megkért, hogy majd mutassam meg. Ez egy régi énekes könyv. Zöld bársony borítású, ami még így kopottan is szép. Az elejéről a kehely már leesett, de szerintem valahol megvan, mert emlékszem rá. Remélem egyszer megtalálom. A virág kétfajta rézből készült, nagyon finom munka. A csattnál már sérült egy kicsit. Sajnálom, hogy nem tudok igazán szép fotókat készíteni!
Tipitá

2011. február 10., csütörtök

Átváltozások

Nagyon szeretem a dekupázs technikát, mert egyszerű, gyors és szépet lehet készíteni. Sok-sok évvel ezelőtt a gipsz képekkel kezdtem, szerintem több százat festettem, dekuztam, aztán kipróbáltam textilre, üvegre, dobozokra stb. Sokan kaptak már tőlem ilyen ajándékokat, és még fognak is. Most a vállfákat és a konzerves dobozokat mutatom meg. (A dobozok hétvégén készültek.)



Van egy vödör is, az kreatív boltból vásárolt alapanyag, már nagyon régen megvan és várt a sorsára. A konzerves dobozokat  azért teszem el, mert mindig kell tárolni ezt-azt, ami majd jó lesz valamire, így dekuzva egy kicsit pofásabb. A vállfák nagyon régiek, még a nagymamám szekrényéből maradtak rám. Új külsőt kaptak és teszik tovább a dolgukat.
Tipitá

2011. február 6., vasárnap

Téli csipke


Egy árva vadrózsa bokrom van. Tavaly három csipkebogyó volt rajta, az idén már hat vagy hét.
A téli szünetben, amikor szép havas volt minden készítettem egy-két fotót róla. Szebb fotókat szeretnék, de csak ennyit tud a gép. A Yabo januári kihívására készítettem a ezt az oldalt, aminek a témája: Valami hideg volt. Ezt fogom a Mint a régi szép időkben kihívásra is nevezni, ami a scrap.hu-n fut éppen. Először varrtam géppel papírt, az az új ezen az oldalon. Igazából még iyen köbe lyukasztott hátteret sem csináltam, erre Éva inspirált. A fa hópehely azt hiszem Klári kincseiből van, még táboros szerzemény. A csipketerítőt pedig nagymamám horgolta réges-régen.






Narancsdzsem

Végre elkészült! Már régóta esedékes volt az elkészítése, mert a narancsok a kamrában figyeltek egy ideje. Több receptet olvastam, aztán abból hoztam össze. Először zöldséghámozóval vékonyan meghámoztam a narancsokat. A narancshéj egyenlőre szárad, majd lesz vele valami. Lehetett volna a dzsembe is főzni, de ez most elmaradt. Aztán leszedtem a fehér bundát is a narancsokról, majd összevagdostam. Egyszer olvastam, hogy teljesen el kell távolítani a cikkek hártyáját is, mert különben keserű lesz a dzsem. Tavaly kb. 2 órán keresztül szórakoztam a narancsokkal. Ember nincs aki ezt rendesen megtisztítja nagy pocsékolás nélkül. Így most nem is foglalkoztam ezzel a dologgal. Csak egy picit lett kesernyés, egyébként tavaly is, de engem ez nem zavar.  A megtisztított, feldarabolt narancs 1,30 dkg lett. Ehhez egy tasak 3:1 zselésítőt tettem és kb. 40 dkg cukrot. (Sose tartom be a pontos mértékeket.) Először a zselésítővel kell főzni, kb. 10-15 perc után tettem bele a cukrot. Az elején még belekerült egy citrom leve is. Amikor a cukorral is rotyogott egy kicsit, adtam még hozzá kb. 10 karíka gyömbért, teáskanál őrölt fahéjat, szegfűszeget és két vaníliacukrot. Így már tényleg csak 1-2 percig főztem. Az üvegeket mindig fejtetőre állítom és úgy hűl ki. Öt üvegecske lett. Egyet már elajándékoztam, egyet felbomtottam, mert ezt reggeliztem vajas pirítóssal.



Nálunk süt a nap, olvadnak a jégcsapok és énekelnek a cinkék!
Vidám délutánt kívánok!
Tipitá