Ez a bejegyzés hetekkel ezelőtt készült, csak nem sikerült befejezni, aztán meg minden is közbejött.
Amikor az első vendégeket lekísértem a kertbe, majdnem elsírtam magam. Annyira nagyon jó érzés volt. Ezt találtam ki 4 évvel ezelőtt, akkor kezdtem a levendulákat ültetni. Nagyon sok munkám van benne. J. is segített időnként, de ő nem szereti a kerti munkát, ezért nem is nyaggatom ezzel. Rengeteg métert, kilométert tettem meg a kertben, rengeteg vizet hordtam le, amikor még nem volt kút és végeláthatatlan locsolócső. Megtanultam fűkaszázni, ültettem és telepítettem rengeteg virágot, fát, gyógynövényt és persze kb. 600 tő levendulát. Minden perc megérte, nem beszélve a sajgó lábamról és derekamról.
Az idén tavasszal eldöntöttem, hogy egy életem, egy halálom, megnyitom a keretet, lesz levendulaszüret. Egész tavasszal erre készültem. Hogy szép legyen a kert. És szép lett. Nagyon jól esett a dicséreteket, az elismerő pillantásokat hallani, látni. Volt olyan, aki csak azért jött, el, hogy megnézze a kertet, mert neki ezt látni kell, és el sem hiszi, hogy nálunk ilyen is van. :)
Szerették a szörpjeimet, a bodza és a levendulapezsgőt, a dzsemeket. Még levendula virágvizet is készítettünk. Vettünk egy lepárlót és a szüret előtti napokban virágvíz is készült.
A szüret előtt három nagyon nehéz, dolgos napom volt, hogy minden tényleg olyan legyen, ahogyan elképzeltem. De aztán minden kisimult. Jó idő volt, még nem kánikula, jöttek a segítőim, aztán kedves ismerősök és ismeretlenek. Kávéztunk, sütiztünk, beszélgettünk. Közben már kitaláltam egy-két dolgot jövőre, mert természetesen lesz folytatás,
Szép írás, szép képek, szép tervek, szép megvalósulás... Sokat dolgoztál érte, de megérte.
VálaszTörlésKöszönöm! :)
Törlés