ÉÁO

Két éve ennek a mozaik szónak nagy-nagy jelentősége van az életemben. Azt jelenti, hogy Énekel az ország.
Tavaly már írtam róla.
Nagyon vártam az ideit is. Most Handel: Messias című művét énekeltük.

A felkészítő tábor Balatonfüreden volt. csodálatos időt, nagyon szép szállást fogtunk ki. Végre személyesen találkoztam Katalinnal, régi blogtársammal. :) Mindketten altosok vagyunk, nem is messze ültünk egymástól. Sőt a zenekaros próbán egymás mellé is keveredtünk. A koncerten már nem egyszerre énekeltünk, mert mi vasárnap léptünk fel, ő pedig hétfőn.

Gábor szokás szerint nagyszerű, fantasztikus, őszinte, és nagyon szerethető volt. A koncerten, mivel elég sokat ültünk, volt időm tanulmányozni, hogyan vezényel. Hát az egy külön élmény!!!

Már eltelt három hét, de én még mindig az egyes tételekkel kelek, fekszem, hallgatom, dúdolom magamban. Nagyon-nagyon csodás volt, és végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki hozzásegített, hogy megtapasztaljam ezt a csodát.

+ bónusz: Megismerkedtem Gabival, aki Harmóniás, altos, szobatárs és ugyanolyan lüke, mint mi Jofival. :) :)

Balatonfüredi helyszín


A gyerekek produkcióját figyeljük! 
Többel között Vanda, Gabi kislány is énekelt. :)


Örömködés! :) 

Azért a partra is lementünk, ha már ott voltunk.



Készült egy rajz az útinaplóba is.


Szeretem a pesti bérházak körfolyosóit.


Nyíregyházi altos szekció páholyban!!! Innen énekeltünk a koncert alatt is.

Fellépésre várva. Az ebéd utáni pár óra, amikor mindenki megpróbál egy kicsit pihenni. Aztán jön az öltözés, beéneklés, és Gábor emeli a pálcáját. Félelmetesen izgalmas. :)

Gyülekeznek a népek

Teljes díszben

A koncert óriási volt! Nagyon szólt! 
Hatása alatt vagyok még most is. Hallgatom a zenét, eszembe jutnak szövegek, pedig nulla angol tudással nem volt olyan egyszerű a történet. És nagyon várjuk a következőt! 

Szép hetet!
Tipitá:)



Megjegyzések

  1. drága altostárs, úgy örülök , hogy hasonlóan gondoljuk, FANTASZTIKUS volt, és azt hiszem egyszer az életben ezt mindenkinek ki kellene próbálnia, hogy a rengeteg tanulás után ott vagy a teltházas színházteremben, előtted bazsevál a zenekar, és mögötted négyszáz torok veled együtt zengi azt amit közös munkával megtanultunk, közös tevékenység, nagyszerű-zseniális karnaggyal, leírhatatlan mekkora adag drog (én is dallamfoszlányok közt lebegek)...és köszi, az egyik képeden lila pólómba pont középen nézek ki a fejemből♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Rongyosra" hallgattam az alapot. Ezt nem lehet megunni. Egyre jobban tetszik. :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gyönyörű a festményed♥
      mennyi mindennel foglalkozol egyszerre!:)

      Törlés
    2. Köszönöm! :) Sok mindennel, de ezzel nem eleget! Szeretem, csak nem gyakorlok. Lehet, hogy tényleg azért, mert sok mindennel foglalkozom. De mindegyiket szeretem, a scrapbookot, az art journalt, az útinaplózást is! :) :)

      Törlés

Megjegyzés küldése