Finnabair workshop

Tegnap megkérdezte a "titokban olvasó" barátnőm, hogy abbahagytam a blogomat. Jelentem: NEM. Csak nem írtam. Nincs indok-sorolás, kifogás keresés, így alakult.

Március 13-án Pesten voltam Finnabair workshopon. Hogy ki is Finnabair, azt a scrappereknek nem kell leírnom, de a "tudatlanoknak" egy-két infó. A becsületes neve Anna Dabrowska, és számomra csodákat alkot. Finnabair blogját ha megnézitek, képet kaptok az alkotásairól, stílusáról. Én nagyon-nagyon szeretem ezt a stílust. Amikor a fb-on megláttam, hogy Magyarországra jön, egyből ráizgultam a témára. Az időpont megfelelő volt, a tanfolyam helyszíne 10 percre a Nyugatitól, tehát minden ideális. Az ára kicsit borsosnak tűnt, de egyszer élünk. A vasárnap délutáni workshopra jelentkeztem, ez volt az utolsó. (Összesen négy volt, és mindegyiken mát alkottak!!! )

Március 13-án még a nap is sütött, a 14 órás kezdéshez nem kellett hajnalban kelnem, szeretek így utazni.
Sok ismerőssel találkoztam. Jóhogy!! Sőt helyet is foglaltak nekem, mert többen délelőtt is voltak. (Juj, azt nagyon sajnálom, hogy kihagytam, mert művésznaplóztak, és azt is szeretem, de ne legyek telhetetlen!) Évával kb. 3-4 éve találkoztam utoljára Tarjánba, scrap-táborban, most pedig egymás mellett alkottunk.

Finnabair nagyon szemléletesen és érthetően magyarázta el a dolgokat. Angolul, amit én nem értek, pontosabban nem beszélek, mert nagyon sok mindent megértettem. Volt tolmács is, de ő meg scrap nyelven nem beszélt, de ez sem jelentett gondot. Ha valamit nem értettem, megkérdeztem a lányoktól. 
Csak fotót és vágóeszközt kellett vinnünk, minden mást megkaptunk. És hű, mit kaptunk! Olyan csomagot, amiért nem is volt sok a workshop ára! Plusz a rengeteg festéket, ragasztót a Pentart biztosította. Volt dőzsölés!!
Nagyon intenzív délután volt, ugyanis egy ilyen kép elkészítésére itthon jóval több időnk van. Finnabair egy-egy lépés bemutatása után közölte, hogy 10 perc, 20, vagy 40, és haladt is tovább. 

Nagyon-nagyon jó volt! Azt már nem is írom, hogy mennyire tetszik, amit csináltam. A képen Édesanyám van, érettségiző korában. 

Jó hír: Fél év múlva ismét Magyarországra jön Finnabair! :)



A nagyszerű csomag. Mind az enyém!

Figyelünk!!

Az alap, amire ilyen-olyan, mindenféle festék került.


Végeredmény







 :)



Szép hetet mindenkinek!
Tipitá


Ui.: Azóta elkezdtem egy másik képet. Misteket kell szereznem, mert nincs olyan színű, amilyet szeretnék.

Megjegyzések