2013. június 14., péntek

Az én Bajnokom

Nagyon régen jártam a saját blogomon. :( Most vissza is néztem, hogy mit írtam utoljára. Van akinek hiányoztam, mert mondta, és ez jó.
A szünet egyik oka szomorú. Édesapám, akit sokszor emlegettem, februárban megbetegedett. Pontosabban kicsit rosszul lett, és mivel éppen a városban volt, kihívták a mentőt. Nem is akart bemenni a kórházba, mert mire kijöttek, már jobban volt. Megcsináltak egy sor vizsgálatot. Igazából nem találtak semmit sem. Aztán szóltak neki, hogy menjen vissza, mert a tüdején találtak valamit. Újabb vizsgálatok, felvételek következtek. A hasüreg tiszta volt, ez meg is nyugtatta, de javasolták, hogy ha gondolja, menjen Nyíregyházára vagy Debrecenbe további vizsgálatokra. Drága Barátnőm férje közbenjárására Debrecenben a Klinikán "kaptunk" egy kezelőorvost. Egy hétig volt ott Édesapa, újabb vizsgálatokra, illetve a végén mintát vettek a valamiből. Amikor visszamentünk az eredményért jó és rossz is volt egyben. A diagnózis: a mintavétel nem sikerült, de minden jel rosszindulatú daganatra utal. Műtét, kezelés nem javasolt, kora miatt, bár ezt nem is akarta Apa. Én annak örültem, hogy nem sikerült a mintavétel, mert legalább nem bolygatták meg azt a valamit. És mondtam is, hogy ez azért jó, és nem is biztos, hogy az. Közben Édesapa fogyott, de akkor még ezt az idegeskedésnek tudtuk be, mert azért egy hónap telt el a vizsgálatokkal. Ő meg aztán különösen olyan volt, hogy rögtön a gyomrára ment az idegeskedés és nem tudott enni. De sajnos az étvágytalanság tovább maradt és a fogyás is. Húsvétkor, amikor otthon voltunk, láttam, hogy ez már nagyon nem jól van. Kedvetlen volt, nem evett. Mondtam neki, hogy haza megyek egy pár napra, veszek ki szabadságot. Először megkérdezte, hogy miért, aztán mondta, hogy jó. Onnantól kezdve jövés-menéssel teltek napjaim Nagyhalász és Fehérgyarmat között, mert amikor csak tudtam mentem hozzá. A nagynénémtől tudom, hogy mindig várt és örült nekem, bár ezt nem nagyon mutatta ki, de ő ilyen volt... Sajnos egyre gyengébb lett. Tudjátok az a legrosszabb, amikor nem tud segíteni neki az ember. Már mindenféle kajákat kitaláltam, csakhogy egyen. Amikor egyik este azt mondta, hogy készítsek neki zsíros kenyeret, plafonig ugráltam, hogy végre megkívánt valamit. Aztán nagyon legyengült, kórházba került. Ott kapott egy infúzió kúrát és elkezdett enni is. Szinte végigette a két hetet, amíg bent volt. Amikor hazament ismét tele volt tervvel. Kérte, hogy menjek haza hét közben, hogy el tudjam intézni az idősek otthonát. Mert bemenne, mert ott jó lesz, nem lesz egyedül, ellátják. Szerettem volna, ha Halászba jön az otthonba, el is kezdtem azt is intézni, de nem akart. Meg hozzánk sem. Amikor kérte a gyarmati otthont nagyon megörültem, hogy így tényleg jobb lesz, mert biztonságban fogom tudni, de ami a legfontosabb emberek között lesz. Sikerült is elintézne úgy mindent, hogy szerdán beszéltem az igazgató nővel, csütörtökön megcsinálták a papírokat és hétfőn beköltözhetett. Ezért örökké hálás leszek nekik...
Hétvégén otthon voltunk természetesen, pakolgattam, mondta, hogy mit akar magával vinni, mit vegyek még stb., stb. Szombaton délután megfájult a veséje és nagyon szenvedett. Rosszul volt és nem tudtam segíteni. Aztán vasárnap kapott erős fájdalomcsillapítót, amitől jobban lett, de le is tompult. Szerintem azzal is tisztában volt, hogy elkezdődtek a fájdalmai. És Ő ezt nagyon nem akarta. Vasárnap délután és este együtt néztük a meccseket a tévében. Hétfőn kora délután bevittük az otthonba, de akkor nem volt olyan jól. A Dokit (Apa egyik legjobb barátja) délelőtt el is hívtam, hogy mit csináljak, ne vigyük inkább kórházba? Azt mondta, hogy nem, menjen az otthonba. Kedden háromnegyed egykor telefonált, hogy Édesapa meghalt. Még ebédelt, a dolgozók örültek is neki, hogy lassan-lassan csak elkezd majd enni. Aztán rosszul lett, mire kiért a rohamkocsi már nem tudtak segíteni rajta. Egy hónapja történt.
Azt tudom, hogy nagyon nem akart szenvedni és nem akart kiszolgáltatott lenni. Mondta is nekem egyszer, hogy miért nem döntheti el az ember, hogyan akar meghalni. Ő már élt eleget, volt jó is, rossz is, de ezt már nem akarja...
 
Betegsége alatt még közelebb kerültem hozzá. Ő sosem volt egy olyan megbeszéljük a dolgokat ember. Néha, amikor belekezdett, minden átmenet nélkül egy fontosabb témába, tudtam, hogy nagyon kell figyelnem, mert ezt többször nem mondja el. Betegsége alatt azt is végigbeszéltük, hogy hogyan legyen majd. Milyen legyen a temetés, kinek kell szólnom, hol találom a papírokat... Elfogadta a segítségemet, bár amikor mondatm, hogy enni kell, néha elhajtott, mert mindenkitől ezt hallotta.
 
Szerdán, az utolsó héten, amikor hazamentem, kérdeztem, hogy mit csináljak, mit segítsek. Előző nap rosszul volt, azért is mentem egy nappal hamarabb. Rám nézet és azt mondta: Mosolyogj!
Bár most bőgők, hogy ezeket leírom, de ha rá gondolok megpróbálok mosolyogni. Még nehéz, de majd fog menni...
 
Hosszú idő után most a héten kezdtem hozzá egy oldalhoz, ami természetesen Édesapáról szól. Életének egyik része a tenisz volt, a Mazsi kupa, amiről talán már írtam is valamikor. Ezen a tenisz versenyen csak mázsán felüli súllyal rendelkezők vehetnek részt. Kb. 30 éve indult a kupa, minden évben 4-5 alkalommal találkoznak az ország különböző pontjain. Apa aktív tagja, a legidősebb versenyzője volt a csapatnak. Nagyon szeretett mazsira menni, szerette a csapatot és ők is nagyon szerették, amit tudtam is, de a temetésen is kiderült. Tavaly ősszel még el is ment Hajdúszoboszlóra, már nem játszott, mert a lábai nem engedték, de a társaság ott volt.:) A 70. születésnapjára egy arany láncot kapott tőlük, amit sosem hordott, de nagyon büszke volt rá és sokszor elővette, mert láttam az éjjeliszekrényén.
 

A fekete-fehér fotó 81-ben készült, a másikon pedig a trófeái előtt pózól.:) Az is régi fotó, mert most kétszer ennyi van! A virágok pedig azért, mert nagyon szerette. Gyönyörű virágos udvara volt minden évben. Rengeted virághagymát rendelt, ő gondozta, és aki megérdemelte, az kapott belőle.




Köszönöm, hogy meghallgattatok!
Tipitá
 
 

17 megjegyzés:

  1. Őszinte részvétem! Mintha részben Apu történetét olvastam volna. Tüdőrák diagnosztizálása, nem evés, gyengülés, utolsó előtti nap ő kórházba került, majd a születésnapom előtti napon eltávozott.Az utolsó mondata a születésnapomra szóló jókívánság volt, másnap már nem találtuk élve.

    VálaszTörlés
  2. Együttérzésem és részvétem küldöm, szeretettel, Irén !

    VálaszTörlés
  3. Fogadd őszinte részvétemet, együttérzésemet.

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. :)Én is, amikor írtam! Hiányzik. Gyakran eszembe jut, hogy felhívom, hogy van, mit csinál, mit főz...

      Törlés
  5. Őszinte részvétem ! Nagyon megható volt a visszaemlékezésed. "Vigasztalásul" talán annyit, hogy milyen jó annak, akinek olyan apukája van, akire így tud visszaemlékezni !

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen! Igen, jó ember volt! Sokat tanultam tőle és hálás vagyok, hogy az ő lánya voltam!

    VálaszTörlés
  7. Még sokáig úgy érzed, fel kell hívnod, megbeszélendő, Ő HOGY VAN.
    Nagyon tetszik Gabinak adott válaszod - én elég sok hozzámtartozóval vagyok így. Hálás vagyok, hogy velük élhettem. (Szüleim, Életem Párja immár életem végéig bennem maradnak. Mindazzal, amit tanulhattam tőlük, amivel becsomagoltak abba a szeretetbe, ami nélkül lehet ugyan élni, de aki nem kapta meg, nem tudja, mi hiányzik valójában az életéből, belőle. Te megkaptad a szótlan és sokmindenről nem beszélő apádtól, úgy érzem.)
    Az élet azonban abszolút érzéketlenül megy tovább. És az élet az élőké. Tudj élni is! Mert emlékezni gyönyörűen tudsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm soraidat! Azt hiszem ezt még sokszor elolvasom! :)

      Törlés
  8. Végigsírtam a soraidat.Őszinte részvétem Erika. Mélyen együtt érzek veled. puszillak és hatalmas ölelés!

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Tipitá! Őszinte részvétem. Keserű szívvel olvastam őszinte soraidat. Eszembe jutott édesapám aki már 22 éve nincs velünk. Légy nagyon hálás az együtt töltött évekért, hisz nem mindenkinek jut sok. Szeretettel:Mary

    VálaszTörlés