Scrap-karácsony

A scrap.hu-n az idén is volt karácsonyi ajándékozás. Ez úgy működik, hogy aki részt akar benne venni, jelentkezik. Aztán az egyik szerkesztő, az idén Anett, összesorsolja a neveket, majd mindenkinek elküldi annak a nevét, akinek ajándékot kell küldeni. A boríték mérete is meg van határozva, ami azért jó, mert így kb. egy forma ajándékokat küldünk. Olyan dolgokat, amiből nekünk sok van, felesleges stb., stb. Szabály, hogy csak a karácsony fa alatt szabad kibontani. Nagy a kísértés, de kibírtam ismét. Bár bevallom, alig vártam a 24-ét és délután valamikor elérkezettnek láttam az időt!:))

Anettől kaptam a csomagot, telis-tele gyönyörűségekkel!

 
Azok a papírok annyira szépek, hogy nem is merek majd belevágni, vagy felragasztani. A virágok lemaradtak, pedig az is van egy zacsival! Nagyon-nagyon köszönöm!
 
A fotón látszik egy műanyag doboz is, amiben betűnyomda van. Azt meg a férjemtől kaptam!:)))) Hiányzik belőle az s-betű,:((( pedig vadi új, alig tudtam felbontani, J. direkt a leghátsót halászta elő, hogy abból már nem vehettek ki semmit. (Valamiért nem bízik az emberekben.) Remélem becserélik, mert azért az s-betű elég gyakran kell.
 
Egy új oldal is megszületett, a decemberi vázlatkihívás másodikja:
 
 
Az éves album decemberi oldala is ez lett. Én adtam fel a feladatot:
 
Decemberi feladat!
Onnan induljunk ki, amit Era javasolt!:
December: A fények, a hó és az ünnepek hónapja; a változás ideje; és annak az ideje, hogy befejezd amit elkezdtél és hogy reméld valóra válnak a kívánságaid!

Legyen az oldalon valamilyen formában hópehely, legyen rajta festés, legyen rajta csipke, és mivel gombbal kezdődött az év, fejezzük is be azzal, legyen rajta gomb is.
 
Kész a vázlat, van hópehely, gombok (rengeteget kaptam, Merikától és egy ismerősömtől, hála érte!!!), csipke és a hó- t festettem, mert ezek a betűk dekorgumiból vannak. Piros és kék. Annyira nem tetszett az oldalhoz! A hóember és a fehér virág Anett csomagjában volt!:)) Bár ezen a fotón nem nagyon látszik, a csipke, a hópelyhek fel vannak varrva. Egyre jobban tetszik a gépi varrás az oldalakon.
 
A scrap-hu idei kihívásai kipipálva. Azt hiszem második lettem!:( Ami nagyon jó, de csak az elsőnek van ajándék, ami nagyon-nagyon jóóó. Még lesznek sorsolások is, hátha ...
Jöhet az éves napló és a december napjai. Hmmm...
 
Szép estét!
Tipitá
 

Megjegyzések

  1. Nézegetem a gyönyörű ajándékaidat, de valahogy nekem ez a scrap-dolog nem jön be!:( Nem is értem magam!? Nagyon klassz, amiket csinálsz, bírom nézni:), de nem izgat fel úgy, mint pl. egy nemezelés, csuhézás, régi tárgyak, vagy bármi! Biztos azért van, mert én még sosem láttam ilyet készíteni! Valószínű akkor egyből beleszeretnék!:)
    A bonbonodat pl. kár, hogy nem láttam előbb, azt megcsináltam volna!:D
    Mindenben szerencsés és boldog újesztendőt kívánok neked és családodnak, sok szeretettel!!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd egyszer bejön, vagy, ha nem az, sem baj. Én majdnem egy fél évid csak nézegettem a scrap.hu-t, mire hozzá mertem kezdeni. De azért örülök, hogy tetszik!:)) Boldog új esztendőt nektek is!!:)

      Törlés

Megjegyzés küldése