Októberi vázlatok

A scrap.hu-n Merika volt a októberi vázlatok gazdája. :)) Én ezt a két oldalt alkottam. Többnyire az elmúlt napokban, mert mást ugysem lehetett csinálni. De ma már süt a nap, így legalább tudtam fotózni is!

Az egyik oldal:

 
Édesanyám van a fotón. Még lánykorában, de már Fehérgyarmaton.
A fotó hátoldalára ő írta a dátumot és a nevét. Ezt fóliára átmásoltam és úgy került a képre.
 
 
 A feladathoz hozzátartozott, hogy fekete-fehér képet használjunk.
A körítést pedig most szándékosan ilyan színesre vettem.
Meg a szalagokat is, mert Édesanya nagyon szeretett kézimunkázni.
 


A másik oldal:
 
Az örök kedvenc!!
A fotó nagyon-nagyon régi. Múlt század, főiskola!:)
Már arra sem emlékszem ki fotózta, egy ismerős volt feltehetőleg, ha utána kaptam tőle egy képet!:)
 
 
Aláírás Zorántól, amit most kaptam nemrég, amikor Erdélyből jöttünk haza!:))
Az egyik pihenőhelyen pont velük találkoztunk. Koncertről jöttek hazafelé.
Nálam volt a tavalyi koncertjegyem(!!), arra kaptam az autogramot.
 
 
Itten meg az idei jegy. Október 8-án volt Nyíregyházán!
 
 
A férjemnek volt egy rossz óraszerkezete. Lecsaptam rá!
Szétszedte darabokra, a felét elküldtem Merikának, a másik fele az enyém.
Most ilyen, már használhatatlan,  szétszedhető szerkezetre vadászom,
 mert nagyon jól mutat scrap-oldalakon! 

 
 
 
Szerettem ezt az oldalt készíteni! A festegetés nagyon tetszik,
de rengeteget kell még tanulni, meg gyakorolni.
 
És a lényeg!!
Merika engem kért fel a novemberi vázlathoz!!!!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm itt is!!
 
Már elkészült az első oldalam, de még nem mutathatom meg, mert Adrienn csak holnap tölti fel!
 
Szép napsütéses időt!
Tipitá
 


 
 
 
 
 

Megjegyzések

  1. Szép volt Anyukád, a lenti képeken pedig a barna-kék tetszik.

    VálaszTörlés
  2. Igen, szép volt! És szeremcsémre sok kép van ebből az időből!:))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó mindkét oldalad! A festés meg megy magától, csak el kell kezdeni! Misteléssel meg még könnyebb! A vázlatot nagyon várom, semmi saját ötletem nincs, úgyhogy holnap lesem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Örülök, hogy tetszik! Most csinálom a második oldalt! Holnap a cikk lesz fent, én majd csak pénteken töltöm fel, mert megyünk Apához!

      Törlés

Megjegyzés küldése