Szeder szederrel

Az idén csodálatos a szedrem. Rengeteg gyümölcs van rajta.


Most kezdett el érni. Az igazi első szedés tegnap történt, eddig csak szemezgettem.

Az üvegtál és a világos terítő miatt kicsit béna a kép, de már nem tudom megismételni.:)
Először készítettem egy tortát, amit nem is kell sütni:


Aztán pedig szedres muffint szederkrémmel!


 A szeder nagyon egészséges és én szorgalmasan eszem is, leginkább nyersen, de a sütik is finomak!!

Fekete szeder
A szederben nagyobb mennyiségben található vas, kálium, kalcium, magnézium, foszfor, kén réz, mangán, cink, boron, nikkel, szelén, króm. Tartalmaz továbbá nyomelemeket és vitaminokat. Baktériumölő tulajdonsága lehetővé teszi, hogy bármilyen súlyos a húgyutak betegsége, hosszabb, rövidebb idő alatt sikerül meggyógyulnia a betegnek.
Megakadályozza a testben a húgykősav lerakódását és gyógyítja a köszvényt. Daganat keletkezésének megakadályozására, vagy növekedésének lassítására is használható, vérnyomáscsökkentő és vérszaporító. Esztrogént tartalmaz, a fitoeszrtogénnek rákmegelőző hatása van, valamint azok számára nyújthat gyógyulást, akiknek a szervezete nem tudja befogadni a szintetikus hormonokat, amelyekhez gyógyszer útján jutnak.
A szeder az egyik legrégebbi gyógynövény. Maradványait svájci cölöpépítményekben találták meg, az ott lakók étlapjának rendszeres szereplője volt a szeder. Már Hippokratész korában, i. e. 400-ban említik jótékony hatását, az 1500-as években állatok fekélyeinek kezelésére alkalmazták, valamint felismerték fogínyvédő hatását. (Innen van a sok okosság!)

A következő adagból valamilyen dzsem fog készülni.

Szép napot!
Tipitá

 

Megjegyzések

  1. Ahhhh !! Milyen jó dolgod van, hogy ilyesmiket tudsz szendi a kertedből ! Imádjuk a szedret, de a második emeleten sajnos nem terem ... :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! Ezért jó a kert!! Ez hiányzott nekem is, amikor a 10-en laktam!

      Törlés
  2. De szép minden! Az a nem sütős recept izgat!

    VálaszTörlés
  3. Igen, igen, kérjük a receptet! Annál is inkább, mivel idén nálunk is rengeteg szeder terem :)Este mehetek is leszedni.

    VálaszTörlés
  4. Szépek a szedreid. Az enyém nagyon szúrós, de igen finom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése