2012. március 21., szerda

Itt vagyok!

Azt hiszem, ilyen nagy szünet még sosem volt két bejegyzés között. Nemcsak új bejegyzést nem írtam, hanem kedvenc blogjaimat sem olvasgattam. Nem volt időm. Az oka, két pályázat, ami egy kicsit lekötött. Az egyik márc. 14-én volt határidős. Négykor zár nálunk a posta, négy előtt 10 perccel estem be. Mert amikor már minden készen van, az csak a látszat! Akkor még várni kell egy aláírásra, és az aláíró személy nem akar megérkezni, aztán a technika sem úgy működik ahogyan szeretnénk, stb, stb... Az óra meg közben ketyeg... Végül elment a postával időben. A hosszú hétvégén aztán jól kipihentem magam, mert rengeteg alvás, evés, takarítás, semmittevés hátralékom volt. Meglátogattuk a barátnőméket is Debrecenben. Vittem a fényképezőt. Szinte végig a táskámban volt!!! Egy kép készült, amikor Cs. zellert hámozott, de szerintem nem szeretné, ha feltenném!:)) Erről ennyit.
Hétfőn egy újabb pályázat várt, azt is sikeresen feladtam. Most várakozunk, hogy vajon nyerünk-e valamit vagy sem. Közben pedig már újabb pályázatok figyelnek az asztalomon. (Nagyon-nagyon-nagyon nem szeretem ezt csinálni, de sajnos nincs más lehetőség, ha pénzt akar szerezni az ember!)
Most pedig próbálom utolérni magam! Mutatok még képet Cili kiállításáról, mert igértem:
A férfiak, ha csak jelzésértéküen, de jelen vannak a kiállításon.:)



Még egy kép a végére, kertem első virágai:))):


Tudom, hogy tavaly többen is fegyeltétek a gólyáinkat! Már működik a kamera, a napokban kell megérkezniük Halászéknak! Itt találjátok a kamerát, a blogon meg újabb fotók vannak és információk a gólyákról, igaz még a tavalyi képek, de érdemes megnézni. Gólyavárással telnek napjaink, és ez jó!
Nektek is minden jót!
Tipitá

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése