2012. február 21., kedd

December napról napra

Ma verőfényes napsütésre ébredtem. Nem olyan fáradt, éppenhogy süt a nap-ra, hanem igazi, tavasziasra. Nagyon jó volt!:) Ezért egy kicsit furcsa ez a bejegyzés, de most készült el a naplóm, majdnem,  amit már régóta készítek. December napról napra. A scrapbook-os körökben nagyon szép, rengeteg ötlettel elkészített albumokat lehet találni. Már tavaly is kacérkodtam a gondolattal, aztán nem lett belőle semmi. Az idén, pontosabban novemberben kitaláltam az alapot, aztán megrekedt a dolog. Elméletileg ezt ugye decemberben naponta kellene készíteni, van aki így is csinálja, nekem sajnos nem jött össze. Olyan sok minden volt a munkahelyen is, hogy nem tudtam hozzákezdeni sem. De szorgalmasan jegyzeteltem és fotóztam. Még az utolsó oldalak hiányoznak, remélem már nem sokáig, de elkezdem feltölteni, mert nagyon vaskos lett, egyszerre úgysem tudom. A forma, olyan, amit már szintén régóta tervezek, mert nagyon tetszik! Az inspirációk innen vannak: Gybogi, Merika, és Tina bejegyzései, alkotásai. Meg valahol láttam egy decemberit is, nem jegyeztem fel, és később nem tudtam megtalálni. Ennyi bevezető után mutatom a képeket:







Van olyan oldal, ami nem annyira tetszik, mint pl. ez, de már így marad. Volt olyan, amit percek alatt összeraktam, máson meg napokig kinlódtam.
Egy régi képeslap!:)







Nagyon sok mindent felhasználtam a scrap.hu-s lányok ajándékaiból a naplóban. A borítékokat is beletettem, mert szerintem így a legjobb helyre kerültek.





Folyt. köv.

Szép estét!
Tipitá





















5 megjegyzés:

  1. Csodaszép, gyönyörű, mesés és még sorolhatnám a jelzőket! Még sokszor végig fogom nézni és várom a folytatást. Fantasztikus ötlet a régi könyv felhasználása. GRATULÁLOK!

    VálaszTörlés
  2. Erika ez nagyon szépséges album lett.Ügyes vagy és kreatív :-)Várjuk a folytatást :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igyekszem tölteni a többit is!

      Törlés
  3. Hogy te mit tudsz összehozni?:-)
    Nekem van egy kockás füzetem, abba írok néha, de egy ilyen, mint a tied ajándéknak is jó, vagy a családnak emlékezni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) A csodálatos fotóidból olyan oldalakat lehetne összehozni!!!! A kockás füzetet meg ki kell egészíteni ezzel-azzal, és már kész is!:))))

      Törlés