Kerti örömök 5.

Bemutatom a gyógynövény-spirálomat. Ez a becsületes neve, de én fűszerkertnek hívom. Ilyen nagyvonalúan. Egy könyvben hívták fel rá a figyelmemet, amikor lett a nagy udvar és a kert. A legnagyobb feladat a bontott tégla beszerzése volt, mert mindenféle lom, törmelék volt az udvaron, de tégla nem. Az ismerősöknek sem volt, aztán eltelt egy év, amikor felfedeztem, hogy a keresztfiaméknál van. Jó sok. Így megépítettem, beültettem és azóta gyönyörködöm benne, meg természetesen használom a fűszereket, gyógynövényeket. Imádom az egészet úgy ahogy van!:) A képek kb. két hete készültek.

A távoli kép nem oly szép, de ezen látszik a kutam is. J. vette a Méh-telepen, a madarak szeretnek rajta ülni.:) A téglák tövében egy jó nagy vakondtúrás :((, a lakóját sajnos nem tudjuk elküldeni, már mindenfélével próbálkoztunk.


A madáritatót is J találta! :)
A levendula napokon belül virágzik!


Metélőhagyma


Zsálya és menta



A gombák Bubutimár Éva alkotásai. Nagyon szeretnék egy manót vagy tündérkét is!
Majd egyszer!


Ez a szépség nem is tudom mibe kapaszkodik!


Kövirózsa, szintén a szívem csücske.

Ott van egy csiga is! Látjátok?





Zsálya és a menta társaságában egy kis citromfű.






Megjegyzések

  1. Gyönyörű, szép, kívánni sem lehet ennél szebbet! Irigykedem ám, mert nekem még nincs!!! :(

    A férjem nagyon egyszerű módon űzi ki a vakondot! :) Áll a kezében egy ásóval - MOZDULATLANUL -, majd végez vele! Képes 2 órát is így állni, és várni. Képzelheted, hogy vigyorognak a szomszédok, ha meglátják vadászni! :))))

    VálaszTörlés
  2. küldjek vakondászt? :) nálunk pont tegnap fogtak egyet a kutyusok...és megvárták, amíg kimegyünk és szóltak, hogy hóhóóóó nálunk van ám valami, ami el akar iszkolni,de nem engedtük... :D

    nagyon jóóóó a kis kerted! irigykedem is,mert gyönyörűűűűűű!

    VálaszTörlés
  3. Csodás a kis kerted, nagyon tetszik!!! Nálunk is volt vakond,és én az ősi üveg módszert alkalmaztam. Nagy két literes fehér üveget ástam le a túrás tövébe közvetlenül! Csak kb. 3 cm maradt ki a nyakából.Köré tettem kavicsokat, kis szikla darabot, nem is látszik. A vakond eltűnt, ez 3 éve volt, azóta sincs. Az üveg még mindig ott van! Állítólag a hangot nem bírja amit a levegő az üvegbe csinál.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szeretem a fűszernövényeket. Kedvenceim a rozmaring és a bazsalikom, de valójában nehéz választani.Kertem nincs, de az erkélyemen van néhány cseréppel belőlük, ha gyorsan kell a főzéshez valamelyik.

    VálaszTörlés
  5. Remek kis gyógy-fűszer paradicsom, szívesen utánoznám.
    Miért spirál ?Spirálisan kell a téglákat rakni, vagy a növényeket ültetni ?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése