2011. május 23., hétfő

Eperszezon - Kerti örömök 4.

Beindult az eperszezon!




Aminek nagyon örülök, mert imádom, de néha fárasztó. Mert ugye naponta szedni kell és folyamatosan feldolgozni, mert úgy a jó. Tegnap volt az első dzsemfőzés. Ezt a dolgot én nagyon egyszerűen intézem, zselésítőporral, a tasakon leírtak alapján. Egy kicsit szoktam csalni, mert általában kevesebb cukrot teszek bele, mint amennyit előírnak! Amíg rotyog a megmosott, kettévágott eper, előkészítem az üvegeket, aztán porciózás és kész is!


Itt már fejtetőn pihennek az üvegek. 1,70 kg volt az eper és ez az öt üvegecske lett belőle.

Ma kapott egy kis Tipitás - dizájnt, és mehetnek a kamrába.

A mai adag a fagyasztóba került, mert nem volt energiám másra. A tervek: rebarbarás eperdzsem, eper torta, mentás eperdzsem, és fehércsokis eperdzsem. Ez a sorrend is, aztán majd meglátjuk, hogy mi valósul meg, meg mennyi eper lesz. Közben a bodzaszörp is készül. Hatalmas lett a bokrom és rengeteg virág van rajta. Szárítok is, hogy szükség esetén legyen majd tea. Lehet szedni a mentát, a citromfüvet és a zsályát is

Néhány kép, amit itt-ott megigértem:

A biciklim az új scrap-kosárral:


Ezeket a csodálatos pünkösdirózsákat ma fedeztem fel a Kúriánk parkjában. Eddig miért nem vettem észre?


Figyeljétek meg a közepét, milyen érdekes!




Egy "egyszerű " rózsaszín.

A saját fehér pünkösdirózsáimról még nincs fotó, mert ugye az itt van kéznél(!!).
Végül, a múlt héten vettem ezeket:


Nem azért, hogy hordjam, hanem a díszítés miatt! Azon nyomban lebontottam, hogy  egyszer majd valamelyik alkotásomon megpillanthassátok! A kék nagyon tetszik. Türkizes, amit imádok. A másik, a szines bigyós már annyira ronda, hogy szép. Ezt egyszerűen nem tudom megfogalmazni. Egyáltalán nem az én világom. Régebben az ilyenre rá sem néztem. Most azonban nagyon megfogott. Lehet, hogy változom??? Na de ennyire...????

Szép hetet minden régi és új olvasómnak!

Tipitá

Ui.: Majdnem elfelejtettem! A múlt héten kikeltek a gólyák!! Mind az öt tojás kikelt, de már csak négy fióka van. Itt megnézhetitek őket, a blogon pedig fontos információk vannak a költési szokásokról. Halász és Hajnal egész nap védi a tűző naptól a fiókákat. Kiterjesztett szárnyakkal áll valamelyik felettük, a másik meg élelmet hoz!



8 megjegyzés:

  1. Jó neked, hogy ilyen gazdagon termő, sokat ígérő kerted van. Én egyre inkább azt érzem, hogy úgy szeretnék falura költözni, de legalább egy kertes házba. Nagyon hangulatos lett a biciklidről készült fotó.

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek az eprek! Én is így tennék vele.Mi anyával tavaly készítettünk, remélem idén is bő termés lesz!Klassz a desingod, és a bringás kosár is tuti így együtt!Látod, már scrapes szemmel nézed a világot!!!!

    VálaszTörlés
  3. ez a türkiz tényleg nagyon tuti! és éljen a változás!változni jó, mert feldobja az életünk!:)
    kicsit irigyellek a sok eper miatt, nálunk sajna elintézte a kutya és idén elmarad, de helyette cseresznyézünk... :) guszta kis üvegeid lettek,gratula!

    VálaszTörlés
  4. Jaj, de jó volt olvasni! Végre más is úgy tesz, mint én! Juppiiii! Sajnos nálunk most nem lesz ennyi eper, mert kiritkítottuk a tavasszal. Már elnyomták volna egymást! :) De sebaj, van helyette jó sok málnánk is! :)

    A rebarbarát honnan szerezted be? Gondolom, az is a kertben van! Én már két éve próbálkozom a vetéssel, de eddig semmi. Na jó, most kelt ki 3, de nem tudom meddig bírja! Ha tudsz valahol egy jó helyet, ahonnan magát a növényt lehet beszerezni, légyszíves, szólj! Kertbe kellene.

    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Igazán bájos ez a sárga-pink csoda:))))

    Klassz lehet saját kertből csemegézni, pl az epret is, nagyon jól néz ki az üvegekben!

    VálaszTörlés
  6. Ahhh, micsoda hírek és képek. Tetszenek.A designes lekváros üvegek különösen.:-)

    VálaszTörlés
  7. A kedvencem az eper... kilóslag tudok enni belőle, ugyhogy nálunk nem lenne gond, hogy naponta kell szüretelni... no, muszály a piac fele térnem hazafele...
    jól néznek ki a lekvárjaid... nyami-nyam.. és én is irigylem a kertedet... mégha sokat is kell túrni

    VálaszTörlés
  8. Különlegesek ezek a cirmos rózsák, a lekvár pedig maga az édes bűn, habár én is sokkal kevesebb cukorral készítem az előírtnál.
    Tehát Te most a magad díszítette csinos scrap-kosárban szállítod a saját termesztésű epret :-)

    VálaszTörlés