Az első gyertya

Igazából tegnap szerettem volna ezt a bejegyzést megírni, de mire a géphez értem volna, elaludtam, mert egy kicsit fárasztó volt a nap. Tegnap volt az első adventi vasárnap. Az utolsó pillanatokban elkészült a koszorúnk. Mentségemre szól, hogy minden évben én készítem el J. anyukájának és hugának is, ezért néha alkotói válságba kerülök.


Ez a miénk. A borostyánt nagyon szeretem, ezért szinte minden évben használom, az angyalszárnyakat pedig a Praktikában láttam és rögtön megtetszett. A bordó, arany színpáros nekem nagyon bejön a karácsonyi dekorációban, így az ebédlő asztala most ebben pompázik.
Íme:




A másik két koszorú:




Folytattam a lakás díszítését is. A hozzánk belépőket a kedvenc angyalkám fogadja. Amikor évekkel ezelőtt megláttam egy boltban, muszály volt megvenni, pedig emlékszem, nem nagyon volt rá pénzem. De hát annyira angyal...



Délután megkaptam az első karácsonyi ajándékomat, megnéztük a Harry Potter legújabb részét. Én imádom a könyveket is, az új részeket pedig mindig moziban kell legelőször megnézni. Jó a film!! Csak egy bajom van, a második részét jövő szeptemberben mutatják be. Hát, ez a marketing.
De ezzel még nem ért véget a nap. Este beindult a saját mikulás-gyárunk. Az egyesületünk évek óta mikulás  ünnepséget rendez a tartosan beteg, a fogyatékkal élő és a csonka családban felnövő gyerekeknek. Van műsor, amit néha mi adunk elő  (ismerőseinknek igazi csemege), ajándékok, torta, süti, beszélgetés, örömkönnyek. Nagyon sokan adakoznak ilyenkor, és ez jó érzés. Most is kaptunk rengeteg játékot, édességet, ruhát. Na, ezeket kezdtük el tegnap csomagolni. Most kb. 200-220 csomagot készítünk, bár ahogy Doktor nénit (ő a kitaláló) ismerjük, ez a szám még növekedni fog. De nem baj. Jövőhéten hétfőn csomagot osztunk, tapsolunk a mozgássérült kisfiúnak, hogy ki tud jönni a mikuláshoz, bőgünk egy jót, aztán mosolygunk egymásra és megesszük a maradék sütiket meg tortát.



A nap végén, este végre meggyújthattuk az első gyertyát:



Tipitá

Megjegyzések

  1. Nagyon hangulatosan berendezett a lakas, csodaszepek a koszoruk es a bordo-arany karacsonyi dekoracioid. Az angyalkadat imadom :)
    A mikulas-gyarhoz pedig szivbol gratulalok, sok-sok ilyen kezdemenyezes kellene...
    HP: en is imadom, en is lattam mar - de soka lesz meg szeptember...

    VálaszTörlés
  2. juj, de jó karácsonyi hangulat fogadott itt nálad... a koszorúid gyönyörüek, imádom őket...
    a Harry Potter mozit meg bavallom kicsit irigylem...

    VálaszTörlés
  3. de jó harmonikus koszorúk! már én is díszítek ezerrel, olyan jó móka, nem? :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése