Akvarelltanoda

 Amióta tart ez az állapot, ami átrendezte az életünket, nem nagyon járok Tinához. Mert nem lehet. :( 

Persze, ez nem jelenti azt, hogy megszűnt, vagy leállt az Akvarelltanoda. Tina is áttért az online világba. Márciusban volt az első online festésünk, nem sokkal az után, amikor hazajöttünk Baliról. És azóta is, szinte havonta van egy alkalom. 

Én nagyon megszerettem ezt a formát. Tina jól tanít, magyaráz, mindent mutat, így szerintem nagyszerűen követhető a folyamat. Az online óra után mindig megkapjuk a felvételt, tehát bármikor vissza tudjuk nézni, újra tudjuk festeni. Nekem nem kell egy-egy alkalom miatt 6-7 órát utaznom, ami pénzben és időben is jó megtakarítás. Persze azért a lányok nagyon hiányoznak!!! Mert egy-egy élő alkalom azért mindig szólt a találkozásról, a traccsolásról, a röhögésekről, a reggeli közös kávézásról a kedvenc helyünkön, stb., stb. (És az isteni tortákról reggel fél kilenckor. Hűdeimádom! ) :)

Na, de most ez van, online festünk! 

Az őszi festések közül mutatok most néhányat. 

Imádom a festékfolyatós, dolgozik a víz és a festék helyettünk technikát. 





Karácsonyi piros házikók. 
Mindkettőből karácsonyi képeslap lett. :)



Egy hét múlva lesz a következő alkalom. 100%-os pamuttartalmú papírra festünk. Érdekes lesz. Már megrendeltem a szükséges dolgokat, addig még ki is kellene próbálnom. Izgi! Már várom! 

Szép hétvégét! 
Tipitá - Erika


Megjegyzések

  1. Jaj, de szépek! Azok a karácsonyi, piros házikók a kedvenceim.

    VálaszTörlés
  2. Hát, igen! Ez a rémálom mindenbe beleszól sajnos és ki tudja, még meddig! Gyönyörű dolgokat készítettél. Azok a sejtelmes "elfolyások" szuperek! A piros házikókról nem is beszélve!:) Én is terveztem jelentkezni, de annyi minden más volt. Azért nem adom fel!;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is add fel. Vannak már "dobozos" változatok is. Én meg tervezem az online rajzmedit. Csak nehezen vágok bele, mert a technika kicsit mumus. De nagyon tervezem.

      Törlés
    2. Igen vettem már egy útinaplósat, de az az igazság, hogy ezt leginkább élőben lehetne! Nincs, aki korrigáljon. Sokszor lenne szükség egy-egy tanácsra és így nem lehet tovább lépni! Ez az én véleményem persze, lehet, hogy más nem így gondolja. A közösség is hiányzik, hogy lássam, ki hogy csinálja és az én rajzomat is lássák, véleményezzék! Mindenből lehet tanulni! De ha magad ülsz egy képernyő előtt és nincs visszajelzés, abból nem sokat...

      Törlés

Megjegyzés küldése